2016-ra már teljesen lejöttem a drogokról, az alkoholról. Azt hiszem, akkor kezdtem el ép eszemnél lenni.

2016-ban voltam az Everness fesztiválon, amikor megismerkedtem ezzel a sámánnal, aki közölte velem, hogy soha nem leszek boldog, csak akkor, ha ezt a démoni lényt átalakítjuk szeretetté, fénnyé. Abszolút nem tudtam, hogy miről beszél. De bíztam benne, hittem neki.

Akkor ébredtem fel, hogy ami spiritualitás volt eddig az életemben, az csak egy pici bevezető volt abba, ami akkor, ott elkezdődött velem. 2016. júniusában volt az Everness, amikor a Balaton parton az első olyan szertartásom volt, ami azelőtt még soha, soha nem felejtem el. Ott lent a Balaton parton, amikor elkapott a sámán, én csak ültem és sírtam. Pedig alig vártam, hogy ott legyek ezen az Evernessen, de valahogy soha nem tudtam igazán boldog lenni, megélni az adott pillanatot… Ahogy már írtam az előző kis történetemben, a Shanti táborbál kezdődött minden: összetalálkoztam az akkori kliensemmel - vagy nem tudom, hogy nevezzem - Sas Viktóriával. És elkezdtem neki beszélni erről a démoni dologról, meg hogy mi történik velem, mik ezek a képességek. Totál be voltam szarva tőle, hogy halottakat látok, hallok, meglátok előre dolgokat, megmondok dolgokat. Tőle kérdeztem, hogy mi bajom van nekem? Aztán ugye megjelent a sámán, és mondta, hogy akkor most döntsem el: akarok változást az életemben, vagy jó így, ahogy vagyok? Emlékszem, Viki fordított nekem. Én nem tudok angolul, képtelen vagyok megtanulni. És a sámán csak angolul beszélt, vagy más nyelven. Ott volt az akkori SVT-s csoporttársam is. És rám nézett, és mondta: Edina, gyere, álljunk bele, csináljuk! Hát nagyon durva sztori volt ott… 

Aztán elindultunk haza. Ahogy ültem az autóban hazafelé, olyan dolgokat láttam és olyat éreztem, amit soha. Mellettem ült az a bizonyos sofőr, akit akkor kaptam, ő meg még tette is alám a lovat. Illetve hitt bennem, azt sem tudta, miben, csak hogy hisz nekem. Aztán hazaérkeztünk, egy hatalmas űr, egy hatalmas zavar volt a fejemben. Totál megkattantnak éreztem magam, sőt, szerintem az is voltam. Igen, onnantól kezdve démonokról beszéltem, hogy mi történt ott velem, konkrétan egyből az Everness után egy héten keresztül egyedül voltam, nem értek rá a barátnőim, akkor szült meg az akkori legjobb barátnőm, nem tudott velem lenni. Egyedül Czakó Évi és a Fanni támogatott és hitt nekem, elhitte Czakó Évi, hogy ott mi történt velem, de rajta kívül szinte senki, pedig nagy spirituálisnak mondták magukat.

Akkor még élt a kiskutyám, sose felejtem el a kis hűséges társamat. Rengeteget sírtam azon a héten. Üvöltöttem. Olyan volt, mintha valami ki akarna bújni belőlem. Aztán elkezdtem hangokat hallani. Olyan volt, minthogyha magát az ördögöt hallottam volna sírni, aki annyit mondott: Miért gyűlöltök ennyire? Annyira fáj. Én is csak szeretetre vágyom.

Ott a lakótelepen volt egy fám. Egymásra találtunk. Egy hatalmas, öreg fa. Mindig odamentem akkor és leültem, mert ott mindig valami csoda történt velem. Mára már megértettem, hogy az volt a föld és menny között a kapu, az átjáró.

Aztán eltelt 1-2 hét. Nagyjából kezdtek letisztulni a dolgok. Teljesen megváltozott a gondolkodásom a spiritualitásról. Elkezdtem egy olyan dologról beszélni, amiről addig soha nem hallottam. Nem értettem, miért beszélek ilyenekről, de valahogy tök másképp gondoltam mindent. Aztán a sámán felkészített, hogy mikor valakiben benne van egy lény, egy akkora lény, mint bennem, az mindent elkövet, mindent, hogy az illetőt megbolondítsa. Elkezdtem ördögfejeket látni, mindenhol.

Megjött az ősz, és az akkori haverommal ültünk az autóban a kiskutyámmal, és elkezdett fotókat csinálni. És egyik pillanatban, mivelhogy sötét volt, tiszta volt az üveg, a másik pillanatban minthogyha ilyen lények lettek volna ott. Nagyon megijedtem. Csak arra emlékeztem, hogy mondta a sámán, az volt az első kérdése, hogy szoktam-e látni ördögfejeket, vagy ördögkirajzolódásokat, hogy éjjel 1 és 3 között fent vagyok-e - jó, jó, tudom, az lehet szervóra is, lehet sokminden. Majd elkezdtem figyelni, hogy tényleg nem alszom, felkelek és félek. Éjjel 1 és 3 óra között gyomoridegem van, és olyan idegállapot jön rám, hogy szét akarom kaparni a falat, ütni akarok valakit.

Toltam magam előtt a sámánnal való kapcsolatot, féltem tőle. Féltem attól, hogy igaza van, hogy tényleg van bennem egy lény, egy pusztító, hatalmas lény. Féltem, hogy mi lesz velem, ha elmegyek az ő szertartásaira.

Közben csak hajtott valami, hogy én ne arról beszéljek másoknak, hogy a fény…, a szeretet…, engedd el…, változz meg…, bocsáss meg… hanem valami teljesen másról kezdtem el beszélni. Azt éreztem, hogy ez nem a valóság, amiről beszélnek a spirituális emberek. NEM A VALÓSÁG.

Aztán teltek-múltak a hetek, mikor a Duna-parton bicikliztem. És nagyon erősen elkezdett megjelenni a sámán. Mindenhol őt láttam, mindenkiben. Őt éreztem. Akkor már tudtam, hogy ezekre a jelekre figyelnem kell. Tudtam, hogy ha valakinek az arcát meglátom a máséban, az azt jelenti, hogy nekem azzal nagyon-nagyon komoly dolgom van, és találkoznom kell vele, vagy beszélnem. És elkezdtem kutatni a sámánt. Ha jól emlékszem egy vagy két hétbe telt, mire megkaptam az elérhetőségét, és lebeszéltünk egy találkozót, sosem felejtem el, a Szentlélek téren. Hoztam magammal egy akkori barátnőmet, aki fordított. És leültünk ott a Duna-parton, a Duna-parthoz közel egy padra, amikor a sámán elkezdett olyan dolgokról beszélni, amitől nagyon megijedtem: hogy ki vagyok én, ki van bennem, mi a feladatom, mit kell tenni ahhoz, hogy végre jól legyek és szabad, és hogy ezek a kínzó érzések megszűnjenek. Nagyon sokmindent jegyzeteltem, persze nem értettem semmit. Azt tudtam, hogy ez mind igaz, mind valós, de persze mellette azt éreztem, hogy teljesen megbolondultam, rajtamaradtam valami drogon, vagy valami, vagy álmodom, hát ez nem normális dolog, hogy ilyen történjen, erről csak hallunk, vagy olvasunk. És igazándiból hiába vannak ott az ismerőseim, akik tolmácsolnak, és a két fülükkel hallják, és látják, ami történik, nem hisznek nekem.

Aztán beültünk egy kínai étterembe. És elkezdtem neki mondani, hogy én nagyon félek, mert látom a halottakat és hallom, mit mondanak. És erre azt kérdezte: most kit látsz mellettem? És mondtam, hogy ott áll egy férfi.

Aztán ezen tovább is léptünk. Nagyon félelmetes volt. Akkoriban egyedül éltem. Nem volt kihez hozzábújnom. Csak sírtam, üvöltöttem a párnába, nem volt kontroll, nem volt önuralom. Aztán kijelentette a sámán, hogy ő nem adja meg a telefonszámát, hogy én ne hívogassam. Csak akkor írjak neki, mikor készen állok. Nagyon nehéz volt. Mint amikor egy gumikötelék közepe vagyok, a fény idehúz, a sötétség oda.

Akkoriban nagyon sok rossz kezdődött el. Férfiak megaláztak, átvertek, nem lett munkám. Megismerkedtem egy férfival kb. decemberben, már nem is emlékszem, hol, talán a facebookon. Ez egy idős férfi volt, aki előadta, hogy ő egy mintaapa, de a feleségétől elvált, masszőr. Akkor nagyon örültem neki, hogy annyi pasim volt régen, és rutint szereztem, hogy átlássak rajtuk, nagyjából. És akkor elkezdtem vele találkozgatni. Az első találkozásunk akkor volt, mielőtt mentem az első, nagyon komoly kakaószertartásomra. Előadta itt az istenhívőt, meg hogy működik a sötét oldal, és a fény… és el is hittem volna neki, hogyha nem élek meg annyi mindent, totál bedőltem volna… Elvitt vacsorázni, vett nekem virágot, hát, mint a nagykönyvben meg van írva. Aztán elvitt egy lakásba, áhh, mondom felmegyek, legalább nem vagyok egyedül, beszélgetek. Természetesen elkezdett rám mászni… de hát jóval kezdett, mert nyilván nem történt semmi. Ott voltunk egy órát, és mondtam neki, hogy szépen kísérjen haza. Aztán még próbált udvarolgatni, de hát sikertelenül. Nem tudott az ágyba ráncigálni.

Januárban már annyi szar történt velem, hogy nem bírtam tovább, és megkerestem a sámánt. Elhívtam magammal a Lindát, hogy tolmácsoljon. Beültünk a Keleti pályaudvarnál egy McDonald’sba. Elkezdett beszélni arról, hogy ki vagyok, mit kell tennem itt a Föld nevű bolygón, és hogy mekkora lény van bennem. Totál kivoltam. Elkezdtem beszélni valami fura nyelven, ördögi nyelven. Amire nagyon emlékszem, hogy azt mondta: amit ti Magyarországon képviseltek spiritualitást, az nevetséges és szánalmas, mert ez minden, csak nem az. Nem értettem, miről beszél. Hihetetlen. Mit magyaráz itt ez a csöves? Berúgva idejön és itt magyaráz… De mégis ott akartam maradni. És egyszercsak elővett egy citrint, egy marokkövet a zsebéből, és lerakta az asztalra. Én valami olyan állapotba kerültem tőle, hogy elkezdtem üvölteni, bent, a McDonald’sban. És elrakta. Azt mondta, hogy a démonok ettől félnek a legjobban. És kijött belőlem ilyen sátáni hang. Mivelhogy hét évvel ezelőtt történt, nem minden részletre emlékszem pontosan. De ott, akkor utoljára feltette a kérdést: meg akarsz változni, vagy eljárogatsz még itt a Kirtan buliba? És mondja, hogy ekkor és ekkor lesz a ceremónia, a kakaószertartás, gyere el. De hát akkor lesz a Kirtan buli! És mondta, hogy nevetséges vagy.

Aztán eljött az a bizonyos szombat vagy vasárnap, már nem is tudom. H. Lindával érkeztünk meg a kakaószertartásra. Iszonyat félelmetes volt. Egy régi bérházban rengeteg idegen ember, a földön matracok voltak, tiszta redva volt. Tudni kell rólam, hogy elmondhatatlanul rend- és tisztaságmániás vagyok. Nem bírom a piszkot és nem bírom a rendetlenséget. Gyomoridegem volt, féltem, nagyon féltem. Mert tudtam, ami ott fog történni, az emberen túli lesz, misztikus, varázslatos. Igazi spiritualitás. Elkezdtem ott haverkodni a többiekkel. Jóban is lettem egy házaspárral, ők csinálták a gong meditációt a szertartás alatt. Nekem be kellett, hogy kössék a szememet, mint a filmekben, hogy ne lássam, ami ott történik, mert bezavarhat. Persze, én nem tudtam, hogy ekkora képességeim vannak. Tényleg nem tudtam, hogy én meglátom, milyen az igazi ember, mi van benne, mekkora démon, mekkora lény.

Ha jól számolom, este 6-kor kezdtük el a szertartást. Hideg volt. esett a hó. Utáltam a telet, ma sem szeretem. Igen, talán akkor esett először.

És elkezdődött egy olyan dolog, amit remélem, hogy á tudok nektek most adni, szóról szóra. Elkezdtem látni dolgokat. Ezt úgy hívják a nagy spirituális emberek, hogy utaztam. Utaztam egy világba, és közben a sámán dobolt. Közben így beszélt: kmhbrmgrmh, én meg visszaválaszoltam, és nem értettem, honnan jön ez a hang. Délután hattól kb. este 11-ig üvöltöttem, ami a torkomon kifért. Közben sírtam. Közben a sámán olyan sámándolgokat csinált velem, amit nem akartam elhinni. Feküdtem, pontokat nyomogatott rajtam – ugye ezt hívjuk bodyworknek. Üvöltöttem. Fájt. Főleg a gerincemnél. Aztán a mellkasomba, mintha belebaszott volna egy iszonyat nagy tőrt. Égett a mellkasom. Fájt. De én hagytam, hadd csinálja, mert én tudtam, hogy valamitől megszabadít. Aztán a kezembe adott egy agancsot, amit automatikusan feltartottam az ég felé, és akkor megnyugodtam. De a szememről még mindig nem engedte, hogy levegyem azt a kötést. Szörnyű volt. Nem láttam semmit. Nem tudtam, mit csinálnak körülöttem a többiek, hogy ez most kandi kamera, és felveszik, és megint meg leszek szégyenítve, mint egész életemben? Aztán vége lett a ceremóniának. Volt egy megbeszélés, és én totál kikészültem. Még jobban, mint előtte. Emlékszem, a gongos, hangtálazós család, Tünde és férje hazavittek. Teljesen azt hittem, hogy ők megértenek, nem fognak felettem soha ítélkezni. Hogy elmondhatom nekik, hogy szenvedek a képességeim miatt, és nem értem, hogy mi történik velem. Addig is voltak, és láttam és hallottam a halottakat, de valahogy annyira felerősödött minden.

Telt-múlt az idő. Kezdtem lenyugodni. A sámántól kaptam egy teakeveréket, amiből főzetet kellett csinálnom. Azzal kellett mosakodnom. Komolyan, olyan volt, mint egy szentelt víz, az nem volt ilyen tiszta. Magamra kentem, abban fürödtem, és jött ki belőlem az üvöltés, sok elfojtott fájdalom, sok megtagadott érzésem, a megtagadott, szégyellt önmagam.

Akkor még pedikűröztem, elég jól ment. Volt egy vendégen, akit Évinek hívtak, ő egy nagyon különleges nő volt, annyi mindent tanultam tőle. Annyira okos volt, annyira tudatos, őt soha nem fogom elfeledni. De kezdtem ráunni a pedikűrre, mert hatalmas spirituális gyógyítónak gondoltam magam. Tavaszra sikerült annyira megbolondulnom, hogy azt hittem, én vagyok Ganésa, én vagyok Siva. Totál elment az agyam. Tényleg azt hittem! Úgy is jártam-keltem, nyilván nem mondtam ki, de ilyen kurva nagynak éreztem magam. Nagyon sok ember vett akkor körül, akik hallgattam rám - mert azt hittem, hogy hallgatnak rám, és hisznek nekem. Aztán közben sok családállításon voltam, sok prána nadi kezelésen, sok SVT tisztításon, prána nadi utin, ahol folyamatosan feljött rengeteg minden, hogy én előző életekből mekkora kurva nagy mágus voltam – hát ott az egóm a fejembe is szállt, de annyira brutálul, hogy még magammal se álltam szóba. Aztán belekerültem ebbe a Magnetos körbe, oda jártam nagyon sokat. Megismerkedtem egy férfival, akiről azt hittem, hogy ő lesz az igazi, de aztán kiderült, hogy minden hazugság az életéről. Egy nincstelen, egy hazug, egy iszákos. Annak a haverjába beleszerettem, és kiterveltek egy bosszút ellenem. Be is dőltem ennek.

Aztán elkezdtem írni a facebookon, mert bejelölhettem a sámánt, és írtam neki, hogy mi történik velem? Elmentem egy férfival, bejägereztem, ott drogozott, jézusom, ágyba bújtam vele, pedig nem is akartam, de szeretem, és írta a sámán, hogy a lény ilyen. És hogy még mindig nem vagyok tudatos, és nincsen önkontrollom, bekebelezett a másik oldal. Aztán ugye használtam a képességeimet a barátnőimmel, és rájöttem, hogy ez a férfi nem is szeret. Összebeszélt azzal a férfival, akivel én már nem akartam együtt lenni, hogy jól megalázzanak, hát sikerült. Bedőltem a démonoknak.

Elkezdtük leszervezni a második kakaószertartásomat. Erre már egy kicsit bátrabban mentem, sőt, kurva nagyképűen, hogy „bennem akkori démoni lény van, amilyen nincs a világon másban, hmm, én vagyok a király.” Voltak már ismerős arcok ezen a szertartáson. Ugyanaz a mocsok, a dzsuva… Ott volt egy nagyon idős bácsi. Két szoba volt megnyitva, mert olyan sokan voltak ezen a szeren most. Én egyből a bejárathoz ültem. Mindenki ment ezekért a teákért, meg gomba, és valami jött, a kisördög, hogy én is akarok gombázni, mert régen én csináltam ezt, amikor drogos voltam. Tudjátok, amitől jól behaluzol. De nekem nem engedte a sámán. Ellökte a kezem. Nagyon komoly volt ez az ember, nagyon nagy tudása volt, eszméletlen. Ő nem hirdette magát, nem celebkedett. Drogosok is ott voltak, akik füveztek.

Az elején még be volt kötve a szemem, mégis így írtam. Képzeljétek, elkezdtem megírni, ami most történik velem, 2022-ben: hogy min kell változtatnom, hogy könyvet fogok írni. Olyan dolgot fogok tanítani másoknak, amit nem nagyon tanítanak, illetve hát másképp, mint ami a valóság a spiritualitásról és a tudatosságról.

A végére szép ceremónia lett, táncoltam, összemelegedtem ezzel a Tündikével, akiről azt hittem, hogy bízhatok benne. Vége lett a szertartásnak, brutál, mi jött ki az emberekből Voltak olyan nők, akik elkezdtek beszélni ilyen fura indián nyelven, nagyon érdekes volt, hogy kiből mi jön ki. Ugye ott már levehettem a szememről a kötést, és láttam, hogy az emberekből mi jön ki. Főpapnők voltak ott, értitek ezt, Hawaii-ról, meg innen-onnan, azt olyan mocsok jött ki belőlük, hogy atyaég. Mert én egész életemben azt hittem, hogy én vagyok a világon a legnagyobb rothadó személy, tényleg, maga a démon, maga a sátán. És mindenki más szent. De akkor, ott elkezdtem felébredni, hogy a lófaszt, hiába papnő, hiába pap, hiába kapott Ízisz papnői beavatást, olyan mocsok van benne, ami még egy drogosban sincs. Aztán vége lett a szertartásnak. És elkezdődött megint a megbeszélés. És mellém ült ez a drogos srác, és rákattantam. Elkezdtem őt simogatni, mondtam neki, hogy adja meg a telefonszámát. És ahogy vége lett a megbeszélésnek, félrehívott ez a srác, és egy akkora dolgot mondott, amit végre akkor megértettem: „Edina, bennem is van egy olyan lény, ami benned, igaz, hogy nem akkora, de itt nem te vagy rám kattanva, hanem a démon a démonra.”  És akkor, ott megértettem, hogy én azért vonzottam be ilyen mocskos, aljadék embereket, akik elraboltak, megerőszakoltak, zaklattak, mint a filmekben, hogy bujkálnom kellett parókában, napszemüvegben, mert a démon a démonnal kapcsolódott. Igen, fájt, hogy elutasított a férfi, mert olyan magányos voltam, már akkor hatodik éve éltem egyedül. És annyira vágytam egy férfira, a nagy Őre, valakire, aki ott van mellettem.

Aztán hazavitt ez a Tündi meg a férje, és elkezdtem velük haverkodni, mert hülye naiv picsa voltam, hogy mindenkiről a legjobbat feltételeztem mindig. És elkezdtem mesélni a képességeimről. Ők persze mindig felülbírálták, okoskodtak ezekkel a nagy spiris dumákkal, amire addigra már totál kikészültem.

Ugyanúgy jártam a Magnetba, bulizgattam, Kirtan buli stb., Aztán elkezdtem valami furát érezni. És akkor már tudtam azt használni, hogy családállítás, de azt is másképp: hogy belelássak a jövőbe. Ehhez voltak segítőim mindig.

Egyszercsak ez a Tündike felhívott, hogy ők leszerveztek nekem egy kakaószertartást, egy következőt, és hogy csak nekem akarnak csinálni egy ceremóniát. És ez nekem nagyon gyanús volt, miért nem a sámán hív fel, mi az, hogy csak nekem akar egy ceremóniát, kik ezek a papnők, kik ezek a valakik, hát nem is ismerem őket. És írtam a sámánnak, hogy ezt hogy gondolja, én csak benne bízom. És a végén már majdnem elmentem erre a ceremóniára, amikor az akkori barátnőmmel megbeszéltük, hogy lemegyünk együtt az Evernessre. És összevesztünk. Igazándiból fenyegetni akartam őt, hogy inkább elmegyek erre a ceremóniára, és megdöglök, minthogy veled legyek, de felhívott sírva, hogy ne tegyem, és inkább menjek oda az Evernessre. És én odamentem, hallgattam rá. Ott akkor megfejtettük, hogy ezek az Ízisz papnők ezek nem jót akarnak nekem, hanem elvenni tőlem energiát, képességet. Mert igen, létezik ilyen. Hogy ezeken a ceremóniákon ilyenek történnek.

Aztán elmentünk az Evernessre. Valami mennyei volt. Ez volt a harmadik, vagy negyedik Evernessem.

Előtte voltam egy sámándobkészítőn. Májusban méghozzá. Akkoriban volt egy Ivett nevű barátnőm, aki nem nagyon hitt a spiritualitásban, de bennem igen, legalábbis azt adta elő. És ő mondta, hogy menjünk el egy komolyra, hagyjuk már ezeket a Magnet, meg ezeket az „önmagad mestere” meg „fény”…, ő egy sámándobot akar készíteni, menjünk el Vidó Gáborékhoz. És elmentünk. Hát akkor még nagyon mísz picsa voltam. De kurva jól néztem ki amúgy, na, azért azt hozzáteszem. Bomba test, bomba fej, de a stílus, azt hagyjuk, ne firtassuk.  Zárójelben megjegyzem, hogy egész életemben arra vágytam, hogy ne a külsőmért legyenek oda. Persze, kitűntem a tömegből. A sámánok, nagy varázslók ott ültek, vagy kik voltak ezek, azt láttam, hogy ezek is ugyanúgy piáznak… azt néztem… mondom, ez a spirituális világ, ahol így piáznak? Hát a fasz kivan ezzel. Na, mindegy, csináljuk meg. És ott volt két férfi. Fú, az egyik nagyon tetszett. És annak a testvére leült velem szembe, és elkezdte a dobját készíteni. Aki készített már dobot, tudja, hogy mi a folyamat: fúrni-faragni kell, lyukasztani, varrni. Hát persze én nem csináltam…, kiválasztottam, amit kell, és odaadtam ennek a testvérpárnak. Aztán mikor ránéztem Rosta Norbertre, az a gondolat jött, hogy nekem ilyen férfi kell, aki ilyen ügyes, mert apám is ilyen ügyeskezű. Aztán elkészítettük a dobot, meditáltunk, csináltunk ilyen szertartásokat, és elindultunk beavatni a dobot egy erdőbe, hát, fantasztikus élmény volt! Kellet közben cenzakokat szedni, kellett virágokat gyűjteni, áldozati növényeket, és Rosta Norbival elindultunk, úgy hívtam őt, hogy „Hordozó”, ő hozta a dobomat, ő hozta a virágokat. És sose felejtem el, megálltunk egy Szűz Mária szobornál, ahol egy szál rózsa szólított minket, de szó szerint. És levágta nekem. Aztán odaértünk erre a tűzszertartásra. Nem tudom, hogy mi történt, de amikor odajött a sor, hogy beavatom a dobomat, leguggoltam, és kutyapózban üvöltöttem. És ez a testvérpár jobb és bal oldalamra állt, és elkezdtek dobolni. Nagyon durva érzés volt, mert akkor még bennem volt ez a lény, ez a démon. Jó-jó, elhiszem, te, aki most ezt olvasod, hogy azt gondolod, „ez totál zakkant ez a nő” – hidd el, én is ezt gondoltam magamról, sőt, ennél durvábbakat. De tényleg ezt éltem meg, tök józanul, tök tisztán, értitek ezt?

És hazafelé álmodoztam a Rosta tesójáról. Amikor hazaértünk, ráírtam Rosta Norbertre. Nem válaszolt. Persze, közben kiderült, hogy tíz éve együtt él egy nővel. Dobtam is a témát.  

Elkezdtem készülődni az Evernessre. Milyen kurva jó lesz! Szóval, ott tartottunk, hogy lementem az Evernessre a Nikiékkel. Kurva jól néztem ki, úristen, de tényleg! Csokibarna, henna, csillámló tetoválás, gyönyörű ruha, gyönyörű test. Sétálgatunk-sétálgatunk, egyszercsak megjelenik a testvérpár az Evernessen. Atyaég! Itt a Rosta Gábor, hú, kurva jó lesz! Nagyon nagyokat buliztam, fú, apám. Táncoltam, énekeltem, fantasztikus volt, fantasztikus volt a Nikivel, a családjával, de akkor, ott, valami történt. És rájöttem arra, hogy családot szeretnék, gyereket, de nincs kivel, senkinek nem kellek, nekem senki nem kell. Aztán rám jött megint ez a mély depresszió, a Niki meg a kislánya vigasztal hajnalban, hogy ne sírjak, minden rendben lesz.

Egy akkori nagy, általam tekintélyes személynek hitt - István Sky zenélt. És ezzel a testvérpárral buliztam. Akkor ittam utoljára Jägert. Azóta sem. Ez hét éve volt. Igen, azóta egy kortyot sem, sőt,  nem is tudnék. Elkezdett István Sky zenélni, és valahogyan közel kerültünk a Norbival, mikor egyszercsak István Sky elkezdte játszani a "Szerelem, szerelem" dalt, és nem tudom, hogy mi történt akkor, ránéztem a Norbira, és annyit mondtam neki: „egy év múlva gyerekünk lesz ilyenkor”. És így rám néz: „Te normális vagy, te beteg vagy, miket beszélsz? Azt se tudom, ki vagy! Nekem van párkapcsolatom. Én nem állok veled szóba.”  

És ott valami nagyon durva elkezdődött. Jöttek a jelek. Kajáltunk éjszaka, megjelent egy terhes nő, és megjelent az apukája. Az apukája 23 éves korában meghalt. És fordítottam, hogy mit mond az apukája neki. Nagyon meghatódott, és elsírta magát, és hitt nekem. Aztán másnap felvettem a gyönyörű, hófehér ruhámat. A Niki gyönyörű hajat csinált nekem. És lesétáltam egyedül az Evernessre. Már a Norbi ott várt, és kéz a kézben mentünk be. Nem tudtuk, hogy mi történik velünk, vagy mi ez az egész, csak azt, hogy nem akarunk külön lenni.

Aztán találkoztam Sas Vikivel. Hihetetlen volt, hogy megint ott van. Te mit keresel itt? Leültünk beszélgetni, és elkezdte mondani, hogy ő sámánutazással foglalkozik, és hogy vannak erőállatok, hogy hoz nekem ide egy erőállatot. Ültünk egy padon, és mondtam Vikinek, hogy nagyon nagy eső lesz, menjünk be egy terembe. Bementünk, ahol Cseke Szabolcs zenélt. Mit ad Isten, miről? Milyen koncert volt az? Szerelem. Felhívtam a Norbit, hogy jöjjön oda. Ülök, két pohár sörrel jelent meg, na, attól totál kikészültem...  és elkezdődött a szerelem. De egy akkora szerelem, ami egyben misztikus és spirituális. Tudtam, hogy másnap el kell válnunk.
És hogy lesz ez az egész? Ő Sopronban él, párkapcsolata van, ez reménytelen. De ő csak annyit mondott, hogy legyél türelemmel, hát persze, én rohadt türelmes voltam, totál kikészítettem magam, adtam neki három napot, döntse el, mi legyen. Ő egy hetet kért.

Eltel az egy hét. Addig… volt ott minden, csak magyarok istene nem… Közben varázsolgattunk, közben mondtam neki, hogy nem is akarom őt látni, nem hiszek neki. És egy hét múlva feljött Budapestre. Akkor még nem szakított az akkori párjával. De az már biztos volt, hogy mi együtt leszünk. Aztán minden hétvégén jött. Kevesebb, mint egy hónap alatt lezárt tíz évet.

Aztán jöttek a nagyon misztikus megéléseim. Megjelent egy angyal. Aztán megjelent a Norbi apja, és azt mondta, hogy hamarosan visszajövök hozzátok. Ez kb. július vége lehetett, augusztus eleje, de közben ezt a démoni témát is vittük, fejtegettük, mert, mint kiderült, a Norbi pap, Villás Bélánál tíz éve beavatott pap. És ördögűzést is csinál.

Ezt már ott az Evernessen pedzegettük. Volt egy hatalmas megélésünk: a Norbi egy pohár vizet megszentelt, megittam, és kiköptem a vizet, mert olyan íze volt, mint egy rothadó valaminek. És én kérdeztem is, hogy te beleraktál valamit ebbe a pohárba, és mondja, hogy nem, csak megszenteltem, és akiben lény van, vagy démon, az ilyen ízt érez, rothadvány ízt. Nagyon hitt akkor nekem, minden egyes szavamat. Pedig még én sem hittem el.

Aztán megint megjelent az angyal, és megint megjelent az apja, és felhívtam a Norbit, hogy mi történik? Meg mondom, itt van egy kislány. És akkor mondta el a Norbi, hogy ez úgy van, hogy mielőtt megfogan a gyerek, megjelenik a lélek, és be kell kötni az anyához. És az apukája, aki ugye akkor már nem élt több mint tíz éve, azért jött, hogy elmondja, ő fog visszaszületni. Őneki el kell most mennie a fénybe. Megjelent a kislányom. Azt mondta, hogy anya, engem úgy hívjatok, hogy Liliána. És akkor bekötötte Norbi hozzám ezt a lelket. Iszonyat fájdalom volt. De éreztem, hogy tényleg történik. Telefonon keresztül történt ez az egész. És akkor utána nagyon akartam kisbabát tőle. Ő még annyira nem. Ráadásul bennem volt ez a démon. És ugye előbb ki kellett űzni belőlem.

Elkezdett felkészíteni a démonűzésemre, Niki és Ivett akkor mellettem álltak, éjjel-nappal segítettek. Olyan dührohamok, olyan dolgok történtek velem… mint a filmekben, ezeket az embereket zárják zubbonyba, viszik pszichiátriára és mondják rájuk, hogy skizofrén meg mit tudom én, mi a franc.
Egyszer eluralkodott felettem a lény, és a Nikit majdnem nagyon megvertem. Akkor ő ott nagyon tudatos tudott lenni, és felhívta a Norbit, hogy mit kell tenni? Elővett szimbólumokat, rajzolt, hideg-meleg váltott zuhanyt adott. Aztán eldöntöttem: nem bírom tovább, csináljuk meg az ördögűzésemet. Felhívtunk egy Árkádiás papot, és lebeszéltük, hogy hárman megcsinálják a démonűzésemet. Kegyetlen volt szeptember 4-ig... most lesz kereken hét éve, öt nap múlva. Brutális volt.